Sötét Igazság

1989. szeptembere, ekkor születtem én. Minden ellenvetésemre erre a föld nevű isten ellenes véteknek tartott bolygóra kerültem. A szüleim kedves emberek voltak, még 2 testvérem is volt. Nem volt egy túl boldog gyermekkorom, mikor haza kerültem a kórházból jó pár hónapig nem tudtam magamról. Bele gondoltál már milyen mikor kicsi vagy? Hát elég rémisztő lehetett a világ. Az első emlékem 2 éves koromban ragadt meg. Nagy papám akit nagyon szerettem mert jó ember volt, elvitt minket fagyizni 4-esben a 2 bátyámmal. A mai napig emlékszem hogy citrom fagyit kaptam és papa nagyokat nevetett mikor össze kentem az orrom vele. Szép emlék régi emlék. Teltek multak az évek mikoris felcseperedtem, immár 4 éves voltam és készültem az oviba. Casanova hírében áltam már kis koromban is, mert már egészen kis pöttöm korom óta volt valakim. Első Lili volt hajja, de régi emlék. A soron következő életem egyik nagy szerelme kit az óvoda első röpke évében ismertem meg, a neve Alexandra. Életem első szájra puszija tőle volt és ő volt a legkedvesebb lány a világon. Mikor 5 éves lettem szüleim összegyűjtöttek annyi pénzt hogy egy nagyobb házba költözzünk, távol Szanditól. A város két külön pontján éltünk és végül Alexandra is elköltözött még messzebbre. Ekkor kezdett el bennem alakulni az az erő amit mások hiánya vagyis a bánat fejtett ki rám. Az oviban rengeteg emberrel találkoztam és mivel koromhoz képest érett voltam ezért rengeteg barátom volt már az első héten. Az egyik legjobb barátom azóta is meg van Zoli és remélem marad is. Az életem elkövetkező 2 éve nem volt egy felhőtlenül nagy boldogsággal átitatott könyv, ugyanis amióta elkerültem születési helyemtől azóta csak rosszabbodott a helyzetem a világban. Számtalanszor felmerült a kérdés bennem hogy mi történt volna ha nem jövök el? Ha mondjuk ott maradok és oda járok majd iskolába valyon most is ilyen ember lennék? A kérdésekre a válaszomat soha sem kaphatom meg, hacsak nem tényleg létezik egy nálunk feljebb álló hatalom aki esetleg válaszol. Folytatva unalmas életem kis történetét eljutunk arra a pontra mikor férfias sármomat bedobva 2 lányt is megszereztem az oviban, bár nem vagyok rá büszke mert a mai napig ismerem őket és jóban vagyok velük. 1 évvel késöbb eljött a pillanat mikor betekintést nyerhettünk az iskolában folyó "tanítás"-ba. Miközben ültünk a számunkra megalkotott első próba órán megismerkedtem egy feletébb szabadszájú mégis roppant kedves lánnyal aki szellemes is vagy legalábbis a vicceimen nagyokat nevet. Ezzel a mondattal sikerült rácáfolnom arra hogy van-e barátság fiú és lány között? Egyértelmű, ha a fiú nem akar szexelni a lánnyal és a lánysem a fiúval akkor már ott a barátság. Ezen kis nevetséges monológom után oda mentem óra után a lányhoz megkérdezni hogy hívják, ekkor egy kedves kis hang közli velem Timy. Mondta hogy jövőre ide fog járni bár még fél tőle kicsit, de már nagyon várja. Már akkor egészen jóben voltunk. Körül nézve megismerkedtem jó pár gyerekkel és ha most vissza gondolok rá akkor rengeteg barátot látok ott. Ez volt az a pillanat életemben mikor kezdtem úgy érezni hogy nem vagyok egyedül és van még normális ember a világon. Akár egy börtönben letöltöttem urolsó évemet az oviban, már vártam hogy legyen nyár és végre pihenhessek otthon. Testvéreim és közöttem állandóan dúlt a háború, ismerve az oszd meg és uralkodj törvényt mindig alakultak a felállások hogy kinek ki legyen az ellensége. Szerencsére ez a testvér viszály megtanított minket becsülni más emberekbe vetett bizalmunkat. Bár ne feledjük mi sem voltunk éppen normális testvérek, míg más gyerekek bicajoztak mi rakétákat építettünk. Ha valaki oda kint autóval játszott mi íjat készítettünk, kedvencünk volt a rádiók és más elektronikai eszközök fabrikálása. Nem csalás nem ámítás én már 7 évesen képes voltam egy kis zsebbeszélőből rádiót csinálni. Nem vagyok zseni, de van amire az ember agya könnyebben rá áll. Az utcában lakott 2 lány akik egymás nézve 2 év különbséggel születtek mégis mintha csak ikrek lennének. Orsi és Emese két olyan lány volt akik felettébb kedvesek voltak másokkal és valjuk be őszintén én már akkoris ez a védelmező típus voltam és csak is velük múlattam az időt. Ha valaki sértegette vagy csúfolta őket én megverekedtem értük. Nem mondhatom hogy szerelmes lettem volna, csupán tetszett hogy vannak olyan barátaim akiket megvédhetek. Születésem óta furának éreztem erőmet és mindig csodáltam magamat hogy mennyivel erősebb és néha gyorsabb vagyok mint ők. Mintha két külön személyíséget látnátok, az egyik egy szerény vissza húzodó kedves fiú aki mindenkinek szívesen segít, a másik meg egy tomboló tornádóval felérő kis flegma emberke. A lányok értékelték hogy kedves voltam velük, mindig kaptam egy puszit tőlük amit sose bántam velük hogy ilyen jó érzés barátokat szerezni. Kicsivel késöbb megismerkedtem még 2 lánnyal az utcában Annamária és Szabina. Mióta ide költöztünk Szabina volt az első lány akit kedveltem. Nem tudom milyen fura inditatásból, de mindig a kedves lányokra mentem. Sikereimet beárnyékolta hogy csak 1 hétre jöttem vele össze. Pedig egészen jó volt végre olyannal akinek a barátai az én barátaim is. Egy bizonyos idő elteltével a barátságaink fénye elkopott csak Annamari maradt meg aki tőlem egy évvel volt idősebb. Az első lány aki képes volt rávenni sok örültségre. Az idő múlásával végetért a nyár és elkezdődött az iskola. Rögtön az első napon majdnem meg sültem az ünneplőmben, fészkelődtem a hihetetlen kellemetlen forró ruhában. Az első nap megmondták hova kerülök, meglepve éreztem magam mert A osztályba kerültem. Mindig az A az első ők a legjobbak és ők a legtehetségesebbek. Gondoltam én, hogy én ott mit keresek? Na az jó kérdés. A terembe lépve megláttam életem akkori 3 legfontosabb emberét. Ugyanis kiderült Timy, Zoli és Szabina osztálytársaim lettek. Örültem hogy nem vagyok egyedül és élveztem minden egyess percét az iskolakezdésnek. Mikor úgy éreztem kezd helyre jönni minden akkor ........